A Faller család

A Faller család tagjai több generációra visszamenőleg jeles képviselői a hazai bányászatnak és kohászatnak.

A család első kiemelkedő alakja Faller Gusztáv (1816-1881) bányamérnök, az akadémia nemzetközi tekintélyű bányászati professzora (1855-1870). És a többiek: Faller Károly (1857-1913) híres fémkohász professzor (1894-1913), Faller Jeno (1894-1966) a bányaműveléstani tanszék docense (1950-1959), a soproni Bányászati Múzeum elso igazgatója, Faller Gusztáv (1892 – 1968): bányamérnök, földgázkutató, Faller Gusztáv (1930-2000) bányamérnök.

Faller Gusztáv (Gölnicbánya, 1816. márc. 2. – Jászó, 1881. jan. 20.): bányamérnök, bányászati ak.-i tanár, kir. bányatanácsos. Tanulmányait Bécsben, Selmecbányán végezte, ahol 1881-ben szerzett oklevelet. Horvátországi gyakornoki évei és külföldi tanulmányút után 1844-ben a selmecbányai Akadémián a bányaműveléstani tanszék tanársegéde, majd 1849-től 1851-ig helyettes, 1855–1870-ig tanára és vezetője lett. Közben bányatiszt, majd bányamérnök volt Selmecbányán, 1853-tól bányamérő Hallban (Tirol). Szakirodalmi munkássága nemzetközi jelentőségű. Ő a dorogi szénmedence bányászati viszonyainak első tudományos vizsgálója.

Faller Gusztáv (Hegybánya, 1892. febr. 23. – Vác, 1968. júl. 22.): bányamérnök, földgázkutató. A selmecbányai Bánya- és Kohómérnöki Főiskolán 1914-ben szerzett oklevelet. 1919-től a Nagyalföldi M. Kir. Bányászati Kutatónál dolgozott mint üzemi mérnök, majd 1922-től hivatalvezetőként a földgázkutató mélyfúrásokat irányította. 1938-tól az Ipari Min. bányászati ügyosztályán a bükkszéki olajbányászat, valamint a mezőkövesdi és a kőrösmezői olajkutatás referense volt. – A II. vh. után az Iparügyi Min. egyik megszervezője, 1948. jún.-tól a bányászati osztály vezetője. 1949. júl.-tól a Nehézipari Min.-ban dolgozott. 1951-53 között a Mélyfúró Ipari Tröszt osztályvezetője, s a komlói szénfúrásokat irányította nyugalomba vonulásáig. Ő vezette a Pávai Vajna Ferenc által kitűzött két hajdúszoboszlói mélyfúrást 1924-1930 között, s az utóbbi volt Európában az akkori egyik legmélyebb fúrás, amelynek eredménye a 78 °C-os jódos-sós víz. Hasonló eredménnyel zárult az 1929-34 között végzett két debreceni mélyfúrás is, amelyek eredménye a 63-65 °C-os jódos-sós víz. A fentiek mellett még jó néhány mélyfúrás irányítása fűződik a nevéhez, amellyel számos hazai gyógy- és melegfürdő kialakítását tette lehetővé. Érdemei elismeréséül a Nemzetközi Mélyfúrási Egyesület dísztagjává választották.

Faller Károly (Selmecbánya, 1857 – Bp., 1913. máj. 30.): fémkohómérnök, főiskolai tanár. Tanulmányait a selmecbányai Akadémián végezte, 1876-ban szerzett oklevelet. 1878-82 között kincstári üzemeknél teljesít szolgálatot. 1882-ben nevezték ki tanárnak, kilenc éven át tanított. 1891-94 között több állami fémkohóműnél dolgozik. 1894-ben az Akadémia fémkohászattani tanszékére hívták meg, ahol a tanszék vezetője volt haláláig. Munkásságából kiemelendő a 4 kötetes "Fémkohászati Kézikönyv", mely 1896-1904 között jelent meg és 16 fém kohászatát tárgyalja. Ez az első magyar nyelvű és jó ideig az egyetlen fémkohászati munka volt. A pénzverészeti irodalom magyar nyelvű megteremtője. Ő készítette el 1912-ben, 26 évvel Heroult és Hall szabadalma után az erdélyi jádvölgyi bauxitok kohósítására vonatkozó tanulmányt, amely alapja lett a magyar alumíniumkohászat kibontakozásának. Ebben szerepelt, hogy az erdélyi jádvölgyi bauxitoknak alumíniummá való feldolgozásával érdemes foglalkozni. A 63 % alumíniumoxydot tartalmazó bauxitokra Faller professzor szódás feltárást javasolt; az alumíniumoxydokból pedig elektrolízissel gondolt évi 1000-2000 t alumínium előállítani. A szakvéleményhez Faller professzor beruházási javaslatot, továbbá üzemi költségszámítást is mellékelt. Az alumínium hazai kohósítása csak 23 évvel Faller prof. szakvéleménye után indult meg.

Faller Jenő (Selmecbánya, 1894. szept. 25. – Sopron, 1966. dec. 23.): bányamérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1955). Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán szerezte. 1919-től Tatabányán a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nél, 1922-től a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi bányászatánál működött. Ő irányította azokat a földtani kutatásokat, amelyek révén a nagyegyházi és dudari szénmedencék ismertté váltak. 1929-től Várpalotán üzemvezető, 1940-től Bánfalván ig., ahol az É-mo.-i bányászatban elsőként alkalmazta a frontfejtést, 1946-tól Várpalotán a dunántúli szénbányászati kerület vezetője, 1948–49-ben az ottani szénipari központ vezérigazgatója, 1950-től a Nehézipari Műszaki Egyetem docense Sopronban. 1957-ben élete fő művének eredményeképpen nyílt meg Sopronban a Központi Bányászati Múzeum. A bányamérnöki kar Miskolcra költözése után az általa nemzetközi jelentőségűvé fejlesztett múzeum igazgatója. Tanulmányaiban, amelyek száma a háromszázat meghaladja, elsősorban a magyar bányászat múltjával foglalkozott.

Faller Gusztáv (Budapest 1930. augusztus 22. - Budapest 2000. december 2.): régi felvidéki bányász-család sarjaként született Budapesten.
1954 bányamérnök, 1959 ipari közgazdász, 1964 a muszaki tudomány kandidátusa, majd doktora. Az orosz bányászati akadémia külso tagja (2000), a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktora (1995). Számos hazai és külföldi kitüntetése közül kiemelheto az Eötvös Loránd-díj (1979), az Állami Díj (1985), Das Grosse Ehrenzeichnen für Verdienste um die Republik Österreich (1989) stb.
Ipari gyakorlat után 1957-1960-ban egyetemi adjunktus. Innen kezdodik hosszú ipari vezetoi pályafutása, de az egyetemmel, az oktatással kapcsolata a késobbiekben sem szakad meg: címzetes docens, egyetemi tanár. 1963-1988 között – nyugdíjazásáig - a Nehézipari Minisztérium tevékeny munkatársa: osztályvezető, főosztályvezeto-helyettes, minisztériumi fotanácsos stb.
Számos szakkönyv társszerzője, nemzetközi konferenciák eloadója, szakcikkek szerzoje stb. Az MTA bányászati tudományos bizottságának elnökhelyettese, majd elnöke (1994-2000). Foglalkozott a hazai szénbányászat 20. századi történetével is.